8.b osztály blogja.

Blog.

2010. ápr. 2. 23:42 - írta ღ.мєsι.™

Sziasztok!

Ti is láthattátok,hogy már több hete nem írtam bejegyzést.Ennek több oka is volt.
°Külföldön voltam.
°Kettő embernek nem fogok blogot írni.
°Patrik és Marci értelmes kommentjei.
A blog nem törlődik,csupán nem lesz több bejegyzés.Bezártunk!
Ide írhatjátok az értelmes bejegyzéseket nyomorékok. :)

Mesi


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szerda.

2010. márc. 3. 16:53 - írta ღ.мєsι.™

Szépjónapot!

A napunkat egy jó fárasztó nulladik tesi órával kezdtük,ahol balesetet szenvedtem,vagyis inkább okoztak nekem. :'( Nem igazán sikerült bejönnötök,a szokásos társaság [Dóri,Klau,Lilla,Lili,Anikó,Én] ott volt.
Az első és második óránk rajz volt.Első órán művészettöriztünk,vetített Pali bácsi,és fogalmakat írkáltunk a füzetbe.Ezzel befejeztük a művészettörit,jövő hét pénteken dolgozatot írunk belőle.Második órán is vetített Pali bácsi,majd 2 egész percet rajzoltunk,de ezt jövő héten 2.órán befejezzük.
Utána angol következett.Judit néni még mindig nem volt,gondolom beteg,ezúton is jobbulást kívánok neki.Erika néni volt bent helyettesíteni.
Ezt követte a matek,amin a tankönyv 46/4-es feladatából az a,b-t órán csináltuk,a c házi feladat.
Ötödik óránk az irodalom volt,amin József Attila verseit folytattuk.Házi feladat a Hagyaték 5,6,7.fejezete,és a hozzá tartozó olvasónapló,és az Esti sugárkoszorú holnapra.Ezen kívül tanulgatni József Attila életrajzát,verseiről szóló információkat.
Aki ott volt énekkaron,az mind kapott egy ötöst. :)

Egyéb dolgok:
Holnap irodalmon felmondjuk az Esti sugárkoszorú című verset,amit meg kellett tanulni.
Törin biztosan felel valaki...
Angolon elvileg témazárót írunk,de mivel nem volt Judit néni,és nem gyakoroltunk rá,ezért nem hiszem,hogy írunk.
Pénteken osztályfőnökin folytatjuk a Rómeó és Júliát,valamint Erika néni mesél pár szót nekünk Tutanhamonról.
Pénteken dolgozatot írunk fizikából,ebből következik hogy pénteken fizika lesz.
Még mindig várom a kommentárokat a hétfői bejegyzéshez.
Holnap nem olvashattok bejegyzést,az indokhoz olvass lejjebb.

Felvételi:

Holnap én,Lívia,Barbi,Orsi,Dávid és Anikó a Hunyadi Mátyás Gimnáziumban leszünk szóbelizni. [Ezért nem lesz bejegyzés. :)]
Tegnap a Vörösmarty Mihály Gimnázium közzétette az ideiglenes felvételi jegyzékét a dráma tagozathoz,én 35.,Klau 37.,Fruzsi pedig 45.helyen áll.Dávid nics benne az első hetvenben.De képzeljétek,33-at vesznek fel,de engem már ma felhívtak,hogy gratulálnak,1oo % hogy benne vagyok az osztályban,és a másik tagozatra már nem is kell mennem szóbelizni. :) Szóval 2-en minimum kiestek előttem.Nagyon boldog vagyok,hiszen ide akartam bekerülni. :)
A Szerb Antal Gimnázium ideiglenes felvételi jegyzékét március 16-án olvashatjátok az iskola portáján.

Te hol voltál,illetve hova mész szóbelizni?Tudod hogy mikor teszik közzé a jelölt iskoládban az ideiglenes jegyzéket?Szólj hozzá!Írdd meg kommentárban!

Pacsííí:мєsι


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kedd.

2010. márc. 2. 14:30 - írta ღ.мєsι.™

Hali!

A mai nap gyorsan eltelt,úgy gondolom.
•Tesin kosaraztunk.
•Törin a 21.leckét vettük,azaz a Háború további menete című leckét.De nem tudtuk végig venni,csak a 93.oldalon a térképig.Odáig tanuljátok meg.
•Angolon nem volt Judit néni,de ettől függetlenül megnéztük a New Yorkról szóló filmet.Aki nem látta,vagy nem figyelt oda rá,úgy gondolom,hogy nem maradt le semmiről.
•Föcin megírtuk a témazárót.Szerintem ez volt az eddigi legkönnyebb földrajz TZ.Péter bácsi beírt pár betűt a keresztrejtvénybe,a kérdések sem voltak nehezek,és ráadásul még Péter bácsi segített is. :)
•Nyelvtanon 2 összetett mondatot megoldottunk,majd unatkoztunk 10 percet,majd az írásjeleket kezdtük el olvasni.A házit fejből nem tudom,mert Gergő elvitte a füzetemet. :/

Holnapról,és egyéb információk:
•Gyertek be nulladikra!
•Matekon lehetséges,hogy dogát írunk!
•Olvassátok el a Hagyaték 2,3,4.fejezetét,és írjátok meg az olvasónaplót!
•Lesz énekkar!

•Aki még nem hozta be a külömböző pézeket,az tegye meg [részletesebben előző héten írtam már róla].
•Tegnap egy hozzászólás sem érkezett ahhoz képest,hogy felhívtam rá a figyelmeteket.Ezek szerint nincs szükségetek a blogra.Jövő hétig adok nektek még időt,hiszen nem tudhatom,hogy milyen elfoglaltságaitok vannak,de ha hétvégén se lesz huzamosabb mennyiségű hozzászólás,a blog bezár!

Pacsííí:мєsι

 

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hétfő.Blog sorsa.

2010. márc. 1. 18:39 - írta ღ.мєsι.™

Sziasztok!

Angolon dogát írtak azok,akik pénteken nem tették,eközben a többiek elkezdtek készülni a témazáróra,amit csütörtökön írunk.Szerintem nem lesz nehéz.Házi a füzetben leírt szavakból 10-et kiválasztani,és azokat mondatba foglalni.
Fizikán gyakoroltunk a dolgozatra,amit pénteken írunk.
•Matekon térfogatot számoltunk külömböző testeknek.Házi a tankönyv 42.oldalán a 3-as feladat.
•Kémián Orsi felelt [nem túl sikeresen] azután a sóról,a sósavról és a VI.A oszlop elemeiről jegyzeteltünk.
•Bioszon Barbi felelt,a többi időt elbeszélgettük.Házi tanulni A vegetatív idegrendszer című leckét.

Közeledő dolgozatok:
Föci témazáró holnap!
Angol témazáró csütörtökön [tagozatosok]!
Fizika dolgozat pénteken!

Egyéb:
Egyre jobban csökken a blogot látogató emberek száma.Meg kell fontolnom,hogy rásznájak-e továbbra is időt arra,hogy írogassak 1-2 embernek.Fruzsi is ezért lépett ki az írok soraiból.Ha te olvasod a blogot,légyszi írj egy kommentárt a valós neveddel,ha gyerek vagy,ha szülő,ha tanár.Ha alig lesz hozzászólás,erősen fontolóra veszem a dolgot.Ha neked fontos,hogy tudjál a dolgozatokról,helyettesítésekről és információkról,akkor tisztelj meg minket annyival,hogy ÍRJ EGY HOZZÁSZÓLÁST!

Pacsííí:мєsι


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szavazás.

2010. febr. 28. 20:09 - írta ღ.мєsι.™

A hétnek is vége,a szavazásnak is. :)
Nem szavaztatok túl sokan,de épp elegen ahoz,hogy megszülessen egy eredmény.
No,íme az eredmény,most kicsit másabb formában,mint eddig,de remélem a lényeg látható rajta.

Milyen szóbelire mész?

[Katt a képre a nagyobb mérethez.]

Ahogy lesz időm,és ötletem,szolgálok nektek újabb szavazással.
Ha esetleg van ötleted,hogy miről szavazzatok legközelebb,írd meg kommentárban.
Pacsííí:мєsι


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Péntek.Jövőhét.Szóbelik.

2010. febr. 28. 20:00 - írta ღ.мєsι.™

Sziasztok!

Így a hétnek tényleg a legvégén gondoltam írok nektek egy bejegyzést,mivel eddig nem igazán értem rá,hiszen szóbelizni voltam a Vörösmaryt Mihály Gimnáziumban.Szerintem egész könnyű volt,volt amiben jó voltam,volt amiben kevésbé.

Node.

Péntekről:
•Nem voltam bent nulladik,első és második órán,mivel sikerült jól elaludnom,a 3.óra is elkezdődött,mire befutottam.De annyit tudok,hogy akiknek kellett volna nulladikra menniük,nagyon kevesen mentek be.Egy héten kétszer van nulladik,bírjátok már ki!
•Éneken megbeszéltük,hogy akinek szóbelin kell énekelnie,mit fog énekelni.Utána írtunk még a reneszánsz korszakról a füzetbe,amit péntekre tanuljatok meg!Ezután még csengőzött az osztály egy része.
•Angolon [a tagozatosok] dogát írtak,majd a héten többször meghallgatott kutyás történettel foglalkoztak.
•Kémia volt,és dogát írtunk a savakból és a savmaradékokból.Szerintem kicsit nehéz volt. :/
•Föcin összefoglaltunk,vagyis inkább Péter bácsi beszélt...

Jövő hétről:
Lehetséges,hogy holnap matekból dogát írunk!
Kedden föci témazáró [keresztrejtvény formájában]!Tanuljatok,mert nehéz lesz! :(
•Csütörtökön nem tudok nektek bejegyzést írni,mert szóbelin leszek a Hunyadi Mátyás Gimnáziumban,és még sokan mások.

Te mikor,és melyik iskolába mész szóbelizni?Esetleg voltál a hétvégén?Milyen volt?Írd meg kommentárban!

Pacsííí:мєsι

 

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szóbelikről.

2010. febr. 25. 20:01 - írta ღ.мєsι.™

Sziasztok újra!

Sok tudatlan van az osztályunkban,aki nem tudja mikor kell mennie szóbelizni,ezért már írtam róla az előző bejegyzésben is,és most pedig új információkkal szolgálok. :)

A Szent Lászlóba Fruzsit és Szűcsit hívták vissza.Fruzsit angol szóbelire,Szűcsit pedig tömkom. szóbelire.És úgy néz ki,hogy Klaunak pedig még nem érkezett meg a papírja,de lehet,hogy őt is visszahívják.Itt a beosztás:
Fanó Fruzsina Eszter:2010. március 5-én, pénteken 14.00 óra  
Szűcs Ádám:2010. március 2-án, kedden 14.00 óra

Ezen kívül kiderült,hogy Klaut is behívták szóbelizni a Vörösmartyba,szerencsére ugyanakkor,amikor engem. :) Fruzsit is valószínű,hogy behívták,de az kérdéses hogy mikor,nem találja az OM kártyáját. :) Minket 2010. február 27., szombat 9 órára hívtak be,de már fél 9-kor ott kell gyülekezni az aulában.Ha valaki még kíváncsi arra,hogy behívták-e,vagy hogy mit kell vinni,az kattintson ide: http://www.vmgsuli.hu/download/dramalista.pdf

Téged hova hívtak,és hova nem hívtak vissza?Írd meg kommentárban.

Pacsííí:мєsι


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Csütörtök.Szóbelik.

2010. febr. 25. 17:59 - írta ღ.мєsι.™

Sziasztok!

Először is egy fontos információ sokak számára.Felkerültek a Vörösmarty Mihály Gimnázium,és a Hunyadi Mátyás Gimnázium honlapjára a behívottak listája.A Hunyadi Mátyás Gimnáziumét leírom nektek,de a Vörösmarty Mihály Gimnáziumot sajnos nem tudom,mert ott oktatási azonosítók alapján van kiírva.Az érdekesség kedvéért leírom,hogy engem behívtak szombaton reggel 9 órára.

Hunyadi Mátyás Gimnázium:
Bauer Emese:Március 4. 14:45 [Földszint 12.terem]
Gyurina Lívia:Március 4. 15:45 [Földszint 12.terem]
Horváth Barbara:Március 4. 14:30 [Rajz terem]
Millen Orsolya:Március 4. 16:30 [Földszint 12.terem]
Sikár Dávid:Március 4. 16:45 [Földszint 12.terem]
Zhang Yao Anikó:Március 4. 14:30 [Földszint 13.terem]

Na és akkor itt vannak a napi dolgok. :)
Törin azt hiszem még mindig nem vettük végig a leckét,amit már ma 2.órája veszünk,de már vettünk annyit belőle,hogy lehessen felelni,szóval tanulgassátok ezt is,meg az előző anyagot is.
Irodalmon József Attila életrajzával,verseivel foglalkoztunk.
Matekon ellenőriztük a házit, átnéztük a tegnapi verseny feladatot,és csináltunk pár feladatot a maradék időben,a házit elfelejtettem felírni,bocsi. :/
Angolon Judit néni kérdezgetett minket,holnap dolgozatot írunk a figyelmeztetésekből!Házi nincs.
Nyelvtanon összetett mondatokat csináltunk.Házi a füzetben van.

Holnappal kapcsolatos dolgok:
0.órára a mi osztályunkból a Bűvös Csengettyű című dalt játszó egyéneknek kell bemenni.
Az osztályfőnöki órát Gábor tartja,nem kell vinni semmi felszerelést.
Matekon erősen számíthatunk dolgozatra. :(
Kémia lesz,és lehetséges,hogy dolgozatot írunk a savakból!
Angolból a tagozatosok dolgozatot írnak a figyelmeztetésekből!
Föcin még nem írunk témazárót,összefoglalunk.

Egyéb:
Hozzátok a pénzeket [Tutanhamon kiállítás,Felvételi boríték postázása,Maffia múzeum buszbérlet,Színház]!
•Sok szerencsét a holnap szóbelizőknek!

Pacsííí:мєsι

 

 

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szerda.

2010. febr. 24. 18:17 - írta ღ.мєsι.™

Hali!

A tesi óra nagyon kemény volt,izomerősítő gyakorlatokat csináltunk egész órán.Egész sokan összegyűltünk. :)
Első és második óránk rajz volt,Gábor tartotta,és ez volt a vizsgaórája,ezért ült bent Edit néni és Szilárd bácsi.Rajzoltunk,színeztünk. :)
Harmadik óránk angol volt,átvettünk a szóbelivel kapcsolatosan a közlekedés témakört,és beszélgettünk.Házi nincs.?
Negyedik óránk matek volt,egy versenyfeladatot írtunk,szerintem egész könnyű volt,csak nem volt túl sok időnk rá.Edit néni azt mondta,hogy nem osztályozza le,szerintem akinek nagyon jó lesz,lehet,hogy kap rá 5-öst. :)
Az ötödik óránk irodalom volt,először átvettünk egy két fontos dolgot Erika nénivel,aztán dogát írtunk a fogalmakból,és 2 életrajzból.Bocsi,hogy nem szóltam előre,de nem tudtam,hogy írunk... :/ Utána József Attila-Tiszta szívvel című versét vettük át.Házi sok van:Holnapra József Attila életrajzából 10 számodra fontos dolgot leírni a füzetbe,aztán még a Hagyaték második,harmadik és negyedik fejezetét olvasni,olvasó naplót írni,és a vers első versszakát tanulni.
Énekkar volt,már akinek.

Holnap:
Törin fog felelni valaki  nem a mostani,hanem az előző anyagból,mert a mostanit még nem vettük végig,és fog valaki feleni a dolgozat kérdéseiből is.
Irodalomból József Attilából kérdezhet Erika néni.
Matekból nem tudok dolgozatról,de lehet rá számítani.

Egyéb:
A pénzeket hozzátok Erika néninek,részletesen írtam már róla a tegnapi bejegyzésben. [Tutanhamon kiállítás,Felvételi boríték postázása,Maffia múzeum buszbérlet,Színház]

Csupán ennyi megemlítendő dolog lenne mára. :)
Pacsííí:мєsι



 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szavazás.

2010. febr. 23. 21:09 - írta ღ.мєsι.™

Tesséklássék itt egy újabb szavazás nektek. :)

 

A szavazás vasárnap 20:00-kor autómatikusan lezárul.

Pacsííí:мєsι


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Régebbiek | Végére »
Bemutatkozás
Figyelem! Mivel már ezentúl egyedül fejlesztem a blogot,megeshet,hogy huzamosabb ideig nem olvashatsz bejegyzést.Ezért megértéseteket és elnézéseteket kérem. Pacsííí:мєsι
Friss kommentek
  • Szerda., szexuálisanzaklatópanda ?!: Odane rohanjak a kommentedért Patrik(; Télleg értelmesek vagytok...(: Szegény Mesi... »
  • Blog., Én: Most már van komment »
  • Szerda., Lecsó: De legalább mi írunk kommentet! »
  • Szerda., Lecsó: Egyébként is: VICCES! »
  • Szerda., Lecsó: Patrik! Azt elfelejtetted mondani, hogy: Olyan szánalmasak vagytok! »
Legkommenteltebb
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend